Arrow
Arrow
Slider

Négy évtizede zenél a Bikini együttes. Négy évtizede vidítja fel, vagy épp gondolkodtatja el közönségét dalaival. Megszámlálhatatlan sláger került ki a zenészek kezei közül, s most már több generáció nőtt fel rajtuk: a koncerteken a régi rajongók éppen úgy ott vannak, mint a tizen- és huszonévesek. Aligha akad olyan háztartás Magyarországon, ahol ne lenne fellelhető az együttes valamelyik hanghordozója. A kincsként őrzött mikrobarázdás lemezeket, magnókazettákat, CD-ket egyetlen estére félre lehet tenni, a Bikini ugyanis 2023. május ötödikén jubileumi koncerten idézi fel szinte teljes pályáját.

"Papíron ugyan kicsit idősebb az együttes, de azt hiszem, nem ez a lényeg" – mondja Németh Alajos "Lojzi", a Bikini alapító tagja, basszusgitárosa, dalszerzője. "2022 nyara fantasztikusan sikerült, rengeteg fellépésünk volt, mindenhol óriási közönséggel és óriási szeretettel találkoztunk. A zenekaron belül is kiváló a hangulat, talán ez a turné volt a Bikini történetének legjobbja. Amikor vége lett, úgy éreztük, tartozunk azzal a közönségnek és magunknak is, hogy egyetlen nagy koncerten emlékezünk meg az együttes negyven évéről. 2022-re már nem volt hely az Arénában, ezért csúszott át a jubileumi koncert tavaszra."

1982-ben alakult a Bikini. Egészen más korszakban, egészen más körülmények között. Dalaik mégis igazak és aktuálisak ma is, bármikor is születtek. Zenéjük sem kopott meg az évtizedek során. Legutóbb 2012-ben hallhattuk az egységes és mégis színes, izgalmas életművet ugyanezen a helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában. Maratoni hosszúságú koncerten.

"Ezúttal nem fogunk bő négy órán át játszani, mint a harmincéves jubileumon. Be kellett látnunk, hogy ez túl sok volt. Most feszesebb programmal állunk színpadra, de azért nem kell aggódni, mindenki hallani fogja kedvenc dalait a mintegy két és fél órás előadáson. S természetesen egészen más lesz, mint egy szokásos koncertünk, hiszen ezen a helyszínen sokkal több ötletet valósíthatunk meg a hatalmas színpadon, bevethetjük a ledfalat is, s a kiváló hangosítással lemezminőségben szólalhatunk meg. Maga az együttes is kibővül erre az estére: billentyűs, ütőhangszeres, fúvósok, vokalisták, sőt még egy vonósnégyes csatlakozik hozzánk. Így több számunk a megszokottól eltérő hangszerelésben fog elhangozni."

D. Nagy Lajos, Németh Alajos, Lukács Peta, Makovics Dénes és Mihalik Viktor, azaz a Bikini ezen az estén közel harminc dalt ad elő. Többek között megszólal a kihagyhatatlan Fagyi, Mielőtt elmegyek, Ki visz haza és Adj helyet, valamint olyan, ritkábban hallott számok is, mint a Repülök, Mondd el, Itthon vagyok és A világ végén.

Elcsépelt szlogen, hogy egyszeri és megismételhetetlen koncertre kerül sor – de ezúttal igaz. Mindenkinek, aki kedveli a Bikini muzsikáját, ott a helye 2023. május ötödikén Papp László Budapest Sportarénában.

Fotó: Fábián Borbála

iT-system