Arrow
Arrow
Slider

Következő koncert

 

2024. március 30. 21:30 Budapest

 

(Részletek és több fellépés a Koncertek menüpontban.)

 


A Duna tévé sorozatában legutóbb a Bikini volt a téma. A műsorban felelevenítették az együttes teljes történetét, a mai tagság mellett Nagy Feró és Trunkos András is megszólalt. Igazi kuriózum az utolsó percekben rendhagyó hangszereléssel megszólaló Közeli helyeken! Az adás itt tekinthető meg újra.

Két fellépéssel búcsúzik a Bikini 2018-tól és egyben idei műsorától. Előbb december 21-én a Barba Negrában játszik a Lord együttes társaságában (már csak száz jegy kapható, érdemes azonnal beszerezni ezen a címen!), majd 27-én Egerben lép színpadra. Ezzel a két koncerttel kíván mindenkinek kellemes ünnepeket és a boldog új évet a Bikini!

Frissítés: a budapesti koncertre minden jegy elkelt!

 

Igaz, egyelőre csak két koncerttel, de itt már láthatod a következő hetek programját. A Bikini még próbál is a héten, hogy pénteken legjobb formájában állhasson a Barba Negra Music Club színpadára. Jegyet itt tudsz venni. Másnap a tavaszt köszönti az együttes Balassagyarmaton, a Civitas Fortissima téren (kedvezőtlen időjárás esetén a Madách Moziban), a koncert ingyenes.

Az idei évet is fővárosi törzshelyén, a Barba Negrában indítja a Bikini, február 3-án este tízkor. A megújult műsorba hosszabb idő után többek között a Széles, tágas a tér és a Ne legyek áruló is visszakerült. Jegyek itt kaphatók.

Karácsonyi és szilveszteri koncerttel búcsúzik az évtől (és egyben 2017-es műsorától) a Bikini. December 22-én a budapesti Barba Negra Music Clubban, 31-én pedig a székesfehérvári Vodafone Sportcentrumban lép színpadra az együttes.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk a Bikinit kedvelőknek!

A Bikini történetének egyik legsikeresebb nyarát éljük, egymást érték és érik a telt házas koncertek. Ajkán a helyi tévé örökítette meg a fellépés egy részét, s készített interjút Lojzival. A videó itt tekinthető meg. A turné hátralévő része pedig a Koncertek menüpontban.

2017 első nagy Bikini koncertje a Barba Negrában lesz február 3-án. A belépők kilencven százaléka már most elfogyott, aki szeretné élőben hallani a zenekar új műsorát, ezen a címen szerezheti be jegyét. Érdemes sietni, hiszen a tavalyi farsangon is sokan kint rekedtek.

Közeli helyeken, Ne ébressz fel, A világ végén - többek között ezeket a szövegeket adta a Bikininek. Halálával nem csak a zenekar, hanem a magyar kultúra is sokat veszített. De amíg Bikini lesz, addig Ádám szavai, gondolatai élni fognak, minden egyes koncerten.

iT-system