Arrow
Arrow
Slider

1996-ban figyelhettünk fel a pápai születésű gitárosra, a Ki Mit Tud? döntőjében. Lukács Péter tizennyolc évesen nyerte meg a hangszeres szólista kategóriát. A gitárcentrikus instrumentális rockzenét művelő ifjú persze nem gondolta, hogy ezzel már a csúcsra ért, vagy hogy már mindent tudna a hangszerén. Nem volt rest iskolapadba ülni, a Kőbányai Zenei Stúdióban Babos Gyulától és idősebb Tornóczky Ferenctől tanult. A suli nagy hatással volt rá. "Korábban is érdekeltek más zenék, ezek után viszont mindenevő lettem. Az is maradtam, a mai napig, a klasszikus zenétől a thrash metálig mindent meghallgatok. Budapestre kerülésemmel kinyílt a zenei gondolkodásom."


Nem csoda, hogy a tehetséges gitárost a legkülönfélébb produkciókhoz hívták el. Többek között játszott Makovics Dénes zenekarában, 2002-ben Borlai Gergővel létrehozta a European Mantra együttest, dolgozott Presser Gáborral és Szentpéteri Csillával. A Carmenben együtt zenélt Al Di Meolával! 2006 őszétől a Bikini gitárosa, emellett a K.L.B. Trióban muzsikál.


Játéka új színt hozott a zenekarba. A közönség azonnal elfogadta és megszerette Lukács Petát. Nem véletlenül, hiszen pár évvel ezelőtt ezt mondta egy interjúban: "Sokan pontosan azért választottuk ezt a pályát, mert másképp nem, csak zenével tudjuk megértetni magunkat, csak így tudjuk kifejezni az érzelmeinket, csak így tudjuk elmondani, átadni a gondolatainkat. Ha a koncerten csupán egyetlen ember szemében látom, hogy fontos neki, amit adtam - már megérte a színpadra állni."

iT-system