Arrow
Arrow
Slider

Lojzi a Bikini egyedül megmaradt alapítója. Ha nem lenne szó csapatról, csapatmunkáról, akár azt is írhatnánk, hogy ő maga a Bikini. Hiszen nem egyszerűen basszusgitáros, hanem zeneszerző és szövegíró, mi több, még a felvételek is nála, a Bikini Stúdióban készülnek, hangmérnöki és produceri irányításával. Amíg nem létezett a saját stúdió, lényegesen egyszerűbb körülmények között jöttek létre a dalok: a konyhában.

Igen, a konyha. Itt jöttünk össze zenésztársaimmal, itt ültem sokszor egyedül. Mert több dal is egyedüllétből, szomorúságból született. Ha zenét írtam, a szintetizátort készítettem ki és néhány üveg sört. Ha szöveg kellett, ahhoz rengeteg papír és persze néhány üveg sör került az asztalra."

A visszatért Bikini zenei megújulása is Lojzi nevéhez fűződik. Úgy gondolta, ha már úgysem divat a rock, akkor nyugodtan kedvére zenélhet a csapata. Így is tettek, s ez nem volt hiábavaló. A közönség érdeklődése és szeretete a bizonyság rá. Pedig Magyarországon ritka, hogy egy népszerű, hosszú ideje működő csapat letérjen a jól bevált útról.

"Külföldön sem feltétlenül szokás. A Black Sabbath koncepciója például az, hogy mi ezt tudjuk jól, ezért ezt csináljuk, s elég nekünk az a közönség, amely ezt a zenét szereti. Hozzám közelebb áll Sting, folyton változó muzsikájával. Nem is mondja rá senki, hogy elavult. Fontos haladni a korral. Kiröhögnéd azt a matematikust, aki azzal büszkélkedne, azért vagyok hiteles, mert csak a Pitagorasz-tételt tudom."

iT-system