Hallgass minket!

mp3 flash player by undesign website design brisbane.

HÍRLEVÉL

Belépés:



Hírarchívum

 

Válogatás a régi honlap híreiből

 

 

A "titkos" jubileum


Május 14-én a Kisstadionban adja története legnagyobb koncertjét a Bikini együttes. Már megvan a végleges program. Este hétkor lép színpadra a vendég Sid, háromnegyed nyolckor jön az ős-Bikini (Nagy Feróval, Németh Alajossal, Vedres Józseffel és Németh Gáborral), fél kilenctől pedig maga a Bikini, azaz D. Nagy Lajos, Németh Alajos, Csillag Endre, Mihalik Viktor, Makovics Dénes és Bördén Szabolcs játszik, a régi társ, Gallai Péter közreműködésével.
Nem most áll újra össze a Bikini, nem most búcsúzik, ráadásul nem is jubilál, hiszen idén huszonhárom éves - egyszerűen csak eddigi legnagyobb koncertjét készül adni. Ám mégis kerek évfordulóról van szó, ugyanis az alapító Németh Lojzi, a zenekar vezetője éppen három évtizede áll a színpadon.

 

Kisstadion helyett Körcsarnok


A Bikini nagy koncertjét rendező cég technikai okok miatt megváltoztatta a buli helyszínét. Május 14-én a Kisstadion helyett a Körcsarnokban kerül sor ugyanarra a rendezvényre. Azaz ugyanúgy fellép SID, majd az ős-Bikini és végül a mai Bikini (Gallai Péterrel), ahogyan arról korábban is szó volt. Sőt, ugyanaz a hang- és fénytechnika szolgálja ki a rendezvényt, mint ami a Kisstadionban lett volna, s a vadonatúj klipek és filmbejátszások is láthatók lesznek kivetítőn. Ami pedig a legfontosabb: ez már csak azért is ugyanaz a buli, mert erre készül immár fél éve a Bikini együttes minden tagja.

 

Indul a turné


A Bikini együttes köszöni közönségének a felejthetetlen estét a Körcsarnokban. Fantasztikus hangulatú volt a koncert, a színpadról tekintve is. Megállás azonban nincs, máris indul a zenekar legnagyobb turnéja. Közel száz előadásról van szó, ebből úgy hatvan már biztos, a részletek a Közeli helyeken menüpontban olvashatók. A későbbiekben folyamatosan egészül ki a koncertmenü. Minden látogatónknak javasoljuk, hogy iratkozzon fel a heti rendszerességű hírlevélre, így mindig időben fog értesülni a fellépések helyszínéről és időpontjáról.

 

Bikini balladák a Művészetek Palotájában


Különleges koncertet ad a Bikini október 29-én a Művészetek Palotájában. Ezen az estén a zenekar legjobb balladái lesznek műsoron. A jelenlegi turnéprogramból a Közeli helyeken, az Itthon vagyok és a Ha volna még időm hangzik fel, csak éppen a megszokottól eltérő előadásmódban, valamint olyan, élőben már rég hallott dalok, mint a Bátyuska és a Ne ébressz fel.

 

Új album jövőre!


2004 tavaszán jelent meg az Angyali üdvözlet, a Bikini legutóbbi albuma. Azóta csak a Valahol, valamikor című DVD látott napvilágot, új lemez nem készült. Jövőre azonban biztosan megjelenik a következő anyag. Hogy sikerül-e tavasszal, a nyári nagy turné előtt elkészíteni, azt még nem tudják a zenészek, mivel semmiképpen nem akarják összecsapni az albumot.
Az év várhatóan legnagyobb szabású koncertjére tavasszal kerül sor. Október végén remekül sikerült a Művészetek Palotájában rendezett fellépés, ezen felbuzdulva szeretne a Bikini ezúttal a hely nagyobb termében, a Nemzeti Hangversenyteremben hasonlóan igényes koncertet adni.

 

Sláger Rádió Megaparty DVD és CD


Szeptember elején több mint százezren voltak kíváncsiak a Városligetben a Sláger Rádió fesztiváljára. Hevesi Tamás, Charlie, a Republic, az R-Go és az Edda mellett a Bikini is nagy sikerrel lépett fel. A koncertek anyagából válogatva most jelent meg CD és DVD. A Bikini három dallal szerepel mindkettőn: a Veled akarok, a Mielőtt elmegyek és a Legyek jó hallható, illetve látható a kiadványokon. Utóbbi szám a DVD-n karaoke változatban is szerepel.

 

Letölthetők az új klipek


Két vadonatúj klipet készített a Bikini együttes, Csillag Endre stúdiójában. Az "ősbemutatóra" a honlapon kerül sor, ugyanis elsőként itt tekinthető meg (illetve tölthető le) a Lóhere és az A világ végén képes változata. Mindkét dal hanganyaga a tavalyi, körcsarnoki koncerten készült, akárcsak a képek egy része. Az előbbi klip igazi koncertfilm hangulatú, az utóbbiról nehéz szavakkal beszélni - meg kell nézni!

 

Buli előtt a Bikini - letölthető videó


2005 szeptemberében nagy sikert aratott a Bikini a Sláger Rádió Megaparty elnevezésű fesztiválon. Andrics László operatőr a kulisszák mögött vette célba kamerájával a zenekar tagjait. A vágott (de nem cenzúrázott!) változat már letölthető a honlapról. Az igazán exkluzív videó hűen mutatja be, milyen a hangulat a Bikini koncertjei előtt.


 
Lukács Peta a Bikiniben


A Bikini együttes és Csillag Endre gitáros útjai - közös megegyezéssel - elváltak egymástól. A zenekart a következő hónapokban Magyarország egyik legjobb gitárosa, Lukács Peta segíti ki. A már tizennyolc évesen Ki Mit Tud?-ot nyert muzsikus otthon van a rockban és a jazz-ben is, nagy technikai tudása és egyéni stílusa új színt fog vinni a Bikini zenéjébe. Peta jelenleg a European Mantra, a Free Style Chamber Orchestra és a Szabad Vér tagja, valamint ott van Pierrot kísérőzenekarában. Korábban Al Di Meolával is együtt zenélt!
Lukács Petáról több információt, sőt, letölthető dalokat, videókat saját honlapján találhattok. A Bikini tagsága nagy örömmel fogadta érkezését, reméljük, a közönség is gyorsan megkedveli a kiváló gitárost és szimpatikus embert.

 

Őrzöm a lángot


Az idén huszonöt éves Bikini együttes a jubileumi esztendő tiszteletére elkészítette története legjobb albumát! S ez nem reklámszöveg: a zenekar minden tagja élete legjobb formájában muzsikálva adja elő a tizenkét, a Bikini hagyományait egyszerre folytató és megújító dalt.
A zenét Németh Alajos és Lukács Peta szerezte, a szövegírók között D. Nagy Lajos mellett ott van Nagy Feró, Katona László, Trunkos András, valamint Bródy János.


 
Daczi Zsolt (1969-2007)


Fájó szívvel búcsúzunk egykori kiváló gitárosunktól, Daczi Zsolttól.
Jó utat, Bendegúz!


 
Nokia 6300 Bikini Edition


A Bikini negyedszázados jubileumát különleges telefonnal ünnepli a Nokia. A Nokia 6300 Bikini Edition nevű készülék nem pusztán a nevével utal az együttesre, testreszabott a telefon, Bikini dalokkal, háttérképekkel és csengőhangokkal, valamint egyéb extrákkal. A limitált kiadású készülék kereskedelmi forgalomban nem kapható, előzetes jelentkezés után lehet hozzájutni.

 

A SPAR bemutatja:
BIKINI JUBILEUMI SZUPERKONCERT


December hetedikén este hétkor kerül sor a huszonöt éves Bikini együttes jubileumi szuperkoncertjére a SYMA Csarnokban. Ami egyben lemezbemutató koncert is lesz, az Őrzöm a lángot című album sok dalával, s az egyik szövegíró, az Illés és a Fonográf legendás tagja, Bródy János vendégszereplésével. A több mint harminc dalból álló programot klipek és rövid filmek vetítése kíséri, hogy a közönség audiovizuális élményhez jusson.


 
Fonogram díjas a Bikini!


A 2007-es év hazai rock albuma lett a Bikini Őrzöm a lángot című lemeze! D. Nagy Lajos, Németh Alajos, Lukács Peta, Mihalik Viktor, Makovics Dénes és Bördén Szabolcs a Fonogram - Magyar Zenei Díjat a Millenáris Teátrumban rendezett gálaesten vehette át. Az m1-en sugárzott műsor, a végén a Bikini három dalával itt újra megtekinthető.

"Kedves Barátaink!
Köszönjük, hogy velünk örültök. Így lett teljes az előző év. Egy aranylemez és utána ez a díj. Köszönjük!"
Lojzi


 
Az év könnyűzeneszerzője: Németh Alajos


A legmagasabb rangú szakmai elismerést, az Artisjus-díjat vehette át a Bikini együttes vezetője, szerzője és basszusgitárosa, Németh Alajos. Ő lett a tavalyi év könnyűzeneszerzője!
Ismét beigazolódott: nem reklámszöveg, hanem tény, hogy az Őrzöm a lángot a Bikini történetének legjobb albuma. Előbb aranylemezzé vált a közönségnek köszönhetően, később megkapta a lemezkiadók Fonogram-díját, most pedig a dalok többségének szerzőjét díjazta a szakma.

 

25 év Bikini


A Bikini együttes negyedszázados jubileumát nagy koncerttel ünnepelte 2007 decemberében, a SYMA Csarnokban. Az estről dupla DVD készült, 25 év Bikini címmel. A kiadvány már online is megrendelhető, az EMI Music honlapjáról, 4452 forintos áron (valamint postaköltségért.)


 
Lojzi az év basszusgitárosa!


Idén sem kellett üres kézzel távoznia a Bikini együttesnek az Arany Nyíl díjkiosztóról. A Wigwam Rock Klub alapította elismerésben ezúttal Németh Alajos részesült, ő lett a 2008-as év legjobb basszusgitárosa. Korábban az együttes több díjat nyert, tavaly például Lukács Petát választották az év gitárosának.
A gáláról készült képeket a Wigwam honlapján tekinthetitek meg.

 

 


 

Koncertszervezés:

+36 30/596-1757

  


Lojzi - Sóhajok lépcsőháza

lojzi sl

További információkhoz kattints a képre!


NKA logo 2012-CMYK

  


A "Szép vagy" klipje a YouTube-on.

szepvagy



Ki van itt?

Oldalainkat 90 vendég böngészi

Albumok