Arrow
Arrow
Slider

Aktuális koncertek

 

 

2017. augusztus 18. 20:00 Ajka

2017. augusztus 19. 20:30 Letenye

2017. augusztus 20. 20:00 Hajdúnánás

 (Részletek és több fellépés a Koncertek menüpontban!) 


Megjelent a Bikini új albuma! A sajtóanyag itt olvasható.

Bővebben: Elmúlt illúziók sajtóanyag

Március 10-én jelenik meg a Bikini új albuma. Az Elmúlt illúziók már előrendelhető az EMI honlapján. Az első lemezbemutató koncertre március 12-én, a debreceni Lovardában kerül sor.
2011 márciusában jelenik meg a következő Bikini lemez, csupa új dallal. Érdekesség, hogy a CD mellé DVD is kerül, öt, a jelenlegi felállással még meg nem jelent szám koncertvideójával. (A felvételek idei Zöld Pardon fellépéseken készültek.)
2012 végéig szóló szerződést kötött a Bikini együttes az EMI Music kiadóval. A kontraktus két vadonatúj album elkészítéséről szól, a zenekar harmincéves jubileumára pedig három CD-s válogatás, valamint DVD jelenik meg. Utóbbi természetesen a két év múlva esedékes születésnapi koncert anyagát fogja tartalmazni.
Márciusban tettük fel a kérdés, hogy melyik Bikini számot szeretnétek karaoke versenyen elénekelni. Több mint kétezer-ötszáz szavazat alapján az első három helyen A férfi megy, a nő marad, a Mielőtt elmegyek és a Megüssem vagy ne üssem végzett. Mindhárom dal zenei alapja meghallgatható, illetve letölthető innen, magára a versenyre pedig minden bizonnyal az ősz elején kerül sor.
(Honlapunk új galériával is frissült, az utóbbi hónapok koncertjein készült képek itt találhatók.)
A Bikini néhány nyári fellépésén meglepetésműsorral áll színpadra. Több szám kikerül, mások bekerülnek a programba. Rajtatok múlik, hogy mit hallhattok majd ezeken a bulikon - ehhez csak szavazni szükséges.
A Bikini nyári programja olyan sűrű, hogy a zenekar belátta: a legnagyobb jóindulattal sem képes igazi tábort összehozni. Ehelyett amolyan baráti találkozóra várja mindazokat, akiknek van kedvük és módjuk július 22-24. között Füzesgyarmatra utazni. A zenészek a Kiskastély Fogadóban szállnak meg, ott lehet találkozni velük esténként, amikor épp visszaérkeznek valamelyik fellépésükről. Szombat este pedig a füzesgyarmati strandon adnak koncertet.
(A karaoke versenyt nem feledjük, ha más helyszínen is, de előbb-utóbb megrendezzük.)

Formálódik a Bikini tábor programja, például arról is szó van, hogy a táborlakókat különbusz vigye a zenekar tusnádfürdői koncertjére július 21-én, majd onnan Füzesgyarmatra.

Valamint karaoke versenyre is sor fog kerülni. Felkészülni a honlapról lehet, három dal zenei alapját tesszük majd közzé - természetesen Ti döntitek el, hogy a szavazásnál látható tíz számból melyik három legyen a befutó.

iT-system